Veszprém megye nyugati felén a Somló-hegytől északra 4,5 km-re a Hajagos patak jobb oldalán terül el. Egyutcás település. Lakóinak száma: 107 fő. A lakóházak száma 76 db. A község területe 493 hektár. A település saját önkormányzattal rendelkezik. Címe: Somlóvecse Község Önkormányzata, 8484 Somlóvecse, Petőfi u. 28.
A helységnek egy kettőezer kötet könyvet meghaladó könyvtárán kívül helytörténeti gyűjteménye is van, melyet a Petőfi u. 54 szám alatt tekinthetnek meg. Itt a régen használt gazdasági eszközökön kívül megtekinthető az 1488-ban keletkezett eredeti adóösszeírási okiratnak megnagyított fotómásolata, ahol Vecse település neve először fordul elő "Vechee" alakban. Továbbá a település történetével kapcsolatos egyéb iratok is itt láthatóak. A község érdekessége, hogy 3 templommal rendelkezik. Ezek közül a római katolikus templom Árpád kori eredetű, majd 1848-49-ben az evangélikus és a református templom is megépült.
A település megközelíthető a 8-as számú főúton Devecsertől 16 km-re Somlószőlősön keresztül. Pápától 20 km-re Kéttórnyúlak-Dáka-Nagyalásony-Vid útvonalon.
Somlóvecse településen 2008 óta polgárőrség működik, 20 fővel. Feladatuk a bűnmegelőzés, rendőrséggel való napi kapcsolattartás.
2008 tavaszán alakult meg a Somlóvecse Játékklub csapata is, 8 fővel. Különböző rendezvényeken képviselik településünket. Az Önkormányzat mindkét civil szervezetnek anyagi támogatást nyújt.
2008-2009 ben a település 2200 m-es árokrendszerét ujítottuk fel, a 2 temetőben és a 3 utcába 400 darab örökzöldet és 800 darab évelő növényt ültettünk. Információs és tájékozódó táblákat szereztünk be.
2010 januárjában elkészül a térfigyelő kamera rendszer megépítése is, amely hatékony prevenciós feladatokat fog ellátni, és az emberek biztonság érzetét is növelni fogja.
2009 január 1.-étől településőr áll szolgálatba községünkben. Fő feladata a bűnmegelőzés, adatok gyűjtése, rendőrséggel való szolgálat vállalása, a közvagyon védelme.
Somlóvecse Önkormányzata minden évben megrendezi a májusi gyermeknapot a nyári hónapokban a sport és falunapot, az októberi hónapban perdig a nyugdíjas napot. A polgárőr napra 2010 ben májusben kerül sor. 2009 ben és 2010-ben is oklevéllel jutalmazták a virágos veszprém megyéért díjon Somlóvecsét. Célunk a "Virágos Vecse" kitüntetés elérése.
Az Önkormányzat minden lehetőséget megragad a település fejlesztése érdekében, 2008 ban 3, 2009 ben 6, 2010 ben 4 sikeres pályázattal büszkélkedhet.
2011-ben megvalósításra kerül a multifunkciós közpark megépítése, rekultivációs és szelektív hulladék projectünk befejezése, clunk továbbá egy rekreációs tó kiépítése, a helyi kultúrház teljes felújítása és a Somlóvecse jövőjéért Alapítvány létrehozása. Örvendetes, hogy a gyermekek száma is emelkedett.
Célunk a nyugalom fentartása, célzott fejlesztésekkel a településünk szebbé tétele, egy élhetőbb Somlóvecse fentartása. Ebben segít nekünk 3-5 közdolgozónk, aki az év minden szakában ellátják községgazdálkodási feladatunkat.